A flört művészete – 7 lépés a sikerhez

flört

Heves szívdobogás, remegő lábak, izzadó tenyér? Nem, ez nem egy hollywoodi filmjelenet, hanem igencsak mindennapos, a másik nem jelenlétében fellépő természetes tünetegyüttes. Nem mindenki a flörtölés mestere, azonban ez nem feltétlenül maradandó állapot! Összefoglaltuk a flört hat alapszabályát, amelyeket követve Ön is magabiztosan és természetesen csábíthat.

To Flirt or Not to Flirt? azaz „Flörtölni vagy nem flörtölni?” – ahogy Laura J. Kray (Kalifornia Egyetem, Berkely) és Connson C. Locke (Gazdasági és Politikai Tudományok Egyeteme, London) kutatók is feltették a „nagy” kérdést. A flört szó könnyed udvarlást, ismerkedést jelent. Ha megfelelően elsajátítjuk mikéntjét, nyoma sem marad a félénkségnek, hiszen mint az életben szinte minden, a flört művészete is tanulható…

Tisztelet mindenekfelett

A kölcsönös tisztelet, mint minden emberi kapcsolatban, így a flörtölésnél is a legfontosabb. Legyünk kellően kezdeményezőek, de ne erőltessük azt, amitől partnerünk idegenkedik. Ügyeljünk mindig a másik által akarva vagy akaratlanul közvetített apró jelekre. A visszautasítást, viszonzatlanságot kezeljük természetesen és soha ne lépjük át a partnerünk által lefektetett határvonalakat.

Flört? Csak magabiztosan!

Ha harmóniában élünk önmagunkkal, akkor az kifelé is sugárzik. Így amennyiben boldogan és kiegyensúlyozottan vágunk bele az ismerkedés ismeretlenségébe, nagy eséllyel pályázunk szórakoztató és izgalmas beszélgetésekre.

Amennyiben nem hiszünk önmagunkban, könnyen eröltetetté, kényszerré válhat a flört. Ezzel persze saját esélyeinket is rontjuk, és hát valljuk be, ki szeretné ezt? Gondoljuk át tehát először mi is határoz meg bennünket, milyen sikereket értünk el és merítsünk belőlük önbizalmat.

Mosolyogjunk, mosolyogjunk és mosolyogjunk…

Egy apró mosoly, egy nevető pillantás hamarabb megtöri a jeget, mint bármely, előre megtervezett, betanult szófordulat. A pozitív kisugárzás szinte fertőzően hat és ellenállhatatlanná tesz bennünket!

Flört hogyan Egy pillantás többet ér, mint 1000 szó

Flört közben folyamatosan tartsuk fenn a szemkontaktust. Annak hiánya, vagy kerülése félreértésekhez vezethet, esetleges érdektelenséget fejezhet ki. Általában a szemek és a gesztusok többet árulnak el magunkról, mint a legköltőibb szavak. Éppen ezért ne becsüljük alá a nonverbális kommunikációt és fordítsuk azt saját előnyünkre!

Maradjunk önmagunk

Ne játsszuk meg magunkat, ne próbáljunk mást mutatni, mint amik valójában vagyunk! Hiszen végeredményben azt szeretnénk, hogy minket szeressenek, nem pedig egy elképzelt, kitalált karaktert. Ne feledjük, az igazság előbb vagy utóbb, de mindig kiderül!

Flörtre fel! Kezdeményezzünk!

Ha egy személy felkeltette az érdeklődésünket, egy kis flört segítségével tegyük meg is mi az első lépést. Sokszor, túl sokszor hallottuk, mondtuk már, hogy megint elszalasztottuk azt a „bizonyos esélyt”. Egy kedves és őszinte gesztus garantáltan nem marad viszonzatlanul. De ha mégis, ne hagyjuk magunkat elkedvetleníteni. Fogjuk fel tapasztalatként, leckeként, azonban sohase kudarcként, hiszen tudomány ide vagy oda, végezetül két ember között mindig a kémia dönt!

Mégha nem is minden esetben leszünk eredményesek és sikeresek, használjuk, tanuljuk és próbálgassuk a flört művészetét! Az online társkeresés során rengeteg vonzó és érdekes emberrel ismerkedhetünk meg, használjuk hát ki ezt a lehetőséget a fent leírtak gyakorlására, és ne feledjük, soha nem tudhatjuk hol és mikor vár ránk a szerelem!