Szerző: Igaz Ágnes
8701

10 érdekes tény, amit eddig nem tudott a szerelemről!

szerelem
A szerelem csodálatos, néha azonban fájdalmas is tud lenni. Van, hogy egy életen át tart, van, hogy örökké viszonzatlan marad… Mindannyian a szerelmet keressük – ha viszont megtaláltuk, a legnagyobb félelmünk, hogy elveszítjük. A legszebb érzés fontos alkotásokra inspirálja a művészeket is: nagy írók és költők írnak a szerelemről, énekesek dalolnak róla, festők pedig múzsáikat ábrázolják. A tudomány is vizsgálta a szerelmet – a tíz legőrültebb tényt szedte most össze az ELITTÁRS!

1.    Együtt dobban a szív

Egy friss kutatás alapján tudósok megállapították, hogy azoknak a szerelmespároknak, akik régóta együtt vannak, a szívritmusa és a légzése is szinkronizálódik az évek alatt. Általában a nő szívverése hangolódik a férfiéhoz. Ugyan a kutatók még nem találtak magyarázatot a jelenségre, kétségtelenül romantikus.

2.    A szerelem őrjítő

A szerelemtől csökken az agyunkban a szerotonin szintje, amely a partnerünkkel szemben elvakulttá, túlságosan is védelmezővé tesz, sőt előfordul, hogy birtoklási vágyat is ébreszt. A szerelmesekéhez hasonló mennyiségű szerotonint mértek a kényszerbetegségben szenvedőknél is, ezért is lehetséges, hogy amikor szerelmesek vagyunk, nem is tudunk másra gondolni, csak a társunkra.

3.    A férfiak mondják először, hogy „Szeretlek”

Ki gondolta volna? Általános feltételezés, hogy a férfiak tartózkodóbbak, ha az érzelmek kimutatásáról van szó, a valóság azonban mást mutat. Kutatások szerint a párkapcsolatokban a férfiak vallanak először szerelmet! Azonban jó tudni, ők azok is, akiket a kapcsolat vége is jobban megvisel.

meglepő tények a szerelemről

4.    Tükröm-tükröm

A legenda, miszerint Narcisszusz, a görög mitológiai alak a tükörbe nézvén beleszeretett önmagába, nem teljesen alaptalan.   Az emberek ugyanis sokszor olyasvalakibe szeretnek bele, aki saját magukra emlékezteti őket. Az arc hasonlósága, ugyanaz a szem vagy hajszín, a tüdőkapacitás, a fülek formája vagy akár az anyagcsere gyorsasága is szerepet játszik a párválasztásban. Ez mindenesetre magyarázat arra a jelenségre, amikor a szerelmespárok úgy néznek ki, mintha testvérek lennének.

5.    Kéz a kézben: az igazi fájdalomcsillapító

A társ fizikai közelsége, de akár a szerelmének fényképe is csökkenti a fizikai fájdalmat a nőknél.  Kutatók ezt egy olyan kísérlettel bizonyították, amelyben házas nőket gyenge elektrosokk hatása alá helyeztek. Amint a férjük megfogta a kezüket, igazolhatóan megnyugodtak: a társuk közelsége gyakorlatilag fájdalomcsillapítóként hatott.

6.    A szerelem függővé tehet

A szerelem első fázisában a szervezet – csakúgy, mint a nikotin vagy kokainfogyasztásnál – dopamint kezd el termelni és ez a kellemes, jó érzés nagyon gyorsan függőséghez tud vezetni. Emellett amikor szerelmesek vagyunk, tesztoszteron szabadul fel a szervezetünkben. Következtetés: a szerelem egy nagyon pozitív drog a szervezetünknek.

7.    A szerelem serkenti a kreativitást

Kutatások bizonyítják, hogy elég a szerelmünket megemlíteni ahhoz, hogy az agyunk kreatív gondolatokat stimuláljon. Ezek ugyanis olyan absztrakt gondolatokkal és érzésekkel állnak összeköttetésben, mint az odaadás, az elköteleződés és a bizalmasság. Ezért ha visszagondolunk a párunkkal eltöltött pillanatokra, jobban tudunk például a munkánkra is koncentrálni.

8.    Az „édes szívem” vajon gasztronómiai kifejezés lenne?szerelem

Régóta tudjuk, hogy egy élelmiszer címkéje gyakran fontos szerepet játszik a termék ízének megítélésében. Lehetséges, hogy ennek az oka, hogy egy speciális dologra gondolunk, amikor a márkajelzést látjuk? Egy alkalommal a University of Singapore (szingapúri egyetem) kutatói desztillált vizet adtak a felmérésben résztvevőknek, amelyet egy teljesen új termékként írtak le nekik. A kóstolás közben a résztvevőknek a szerelemről, a féltékenységről vagy egy konkrét helyről kellett írniuk. Azok a résztvevők, akik a szerelemről írtak, a víz ízét édesebbnek érzékelték, mint a többi résztvevő. Erre magyarázat lehet az a tény, hogy az agyban ugyanaz az idegközpont kezd el működni amikor cukrot eszünk, mint amikor a kedvesünkről látunk egy képet.

9. Immunrendszerünk vonzó illatot áraszt

Mint azt bizonyára Ön is tudja, a vonzóság megítélésére nagy hatással van az illat. Egy svájci kutatásban  férfiak viseltek két napig egy egyszerű pólót, majd nőket kértek meg arra, hogy értékeljék az egyes pólók szagát aszerint, hogy mennyire intenzív, kellemes és szexi szaguk van.  A kutatásból kiderült, hogy a nők azoknak a férfiaknak az illatát preferálják, akiknek immunrendszere az övéktől eltérő. A szerelem tehát tényleg kémia!

10.    Ha két idegen egymás szemébe nézve beszélget, egymásba szerethetnek

Egy kísérlet során ellenkező nemű idegen feleket zártak egy helyiségbe 90 percre, ahol meghitt témákról kellett beszélgetniük, majd szótlanul egymás szemébe nézniük. Sokan az idő letelte után mély vonzalmat éreztek egymás iránt, néhányan össze is házasodtak. Egy ilyen randevú alkalmával már csak azt kell biztosítani, hogy a pár személyiségjegyeiben is összeilljen, hogy képesek legyenek boldog, hosszú párkapcsolatban élni.

Ehhez nyújt segítséget az ELITTÁRS algoritmusa is, hiszen a partnerjelölttel a személyiségjegyek és az egymással szemben támasztott elvárások alapján összeillenek, így már csak az a kérdés, hogy megvan-e a vonzalom, a szikra kettőjük között.

Ön is ismer olyan tényeket a szerelemről, amely mások számára is meglepőek lehetnek? Ne habozzon, ossza meg őket a cikk alatt kommentben!

Regisztráljon!

 

 

Hozzászólások