Eszter & András

Minden fontos eseményt együtt ünnepelnek meg
Sikerpár: Eszter és András

Egy barátom biztatására regisztráltam az oldalra, bár kezdetben nem nagyon hittem abban, hogy itt találom meg a páromat. Nem sokkal később megérkezett András első üzenete. Nem volt hosszú levél, mindössze pár sor, kedves, érdeklődő. Az adatlapja alapján szimpatikusnak találtam, így örömmel válaszoltam neki. A rövidebb levelekből egyre hosszabbak lettek, mind több érdekes dolgot tudtam meg róla.

Esténként már alig vártam, hogy megnézhessem, vajon írt-e nekem, majd azonnal válaszoltam is.

Sok levélváltás után András egy találkozóra invitált, amit sajnos lemondtam, de már nagyon bánom. Így a levelezésünk egy kis időre megszakadt, ám ő rövidesen újra felvette velem a kapcsolatot és még hosszabb, még tartalmasabb leveleket váltottunk egymással.

Hamar kiderült az is, hogy hasonlóan gondolkozunk a világ dolgairól.

Végül napra pontosan két hónappal az első üzenete után személyesen is találkoztunk az állatkertben. Bár eleinte egy kissé izgultam, nagyon jól éreztem magam vele és hamar elrepült az idő. Olyan volt, mintha már régóta ismerném őt. Az érzés kölcsönösnek bizonyult, az első randevút még több követte és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Hamar kiderült az is, hogy hasonlóan gondolkozunk a világ dolgairól.

Azóta minden fontos eseményt együtt ünneplünk meg. A karácsonyt is közösen töltöttük, meghitt hangulatban, finom ünnepi vacsorával.

Nagyon örülök, hogy sikerült egymásra találnunk. Remélem, hogy hozzánk hasonlóan mindenki megtalálja a párját!

Köszönettel:

Eszter és András