Kati & Zsolt

Gyermekeik is összebarátkoztak
Sikerpár: Kati és Zsolt

Szeretném veletek megosztani a történetünket.

Kicsit korábban kezdeném. 2003-ban ismerkedtem meg a volt feleségemmel. Három gyönyörű gyermekünk született, de sajnos a házasságunk vakvágányra futott. Valószínűleg a legnagyobb probléma az volt, hogy túl hamar házasodtunk össze és az első kislányunk Panni elég hamar érkezett. Nem igazán maradt idő arra, hogy lelkileg is egymásra hangolódjunk és mélyebben is megismerjük egymást. Az évek alatt többször is felmerült bennem a válás gondolata, de a gyerekekre való tekintettel mindig elhessegettem azt és próbáltam elhitetni magammal, hogy működni fognak a dolgok. 2014-ben már annyira elhidegültünk egymástól, hogy gyakorlatilag csak lakótársakként éltünk egy fedél alatt. Nyár végén a feleségem jelentette be, hogy válni szeretne. A hír hallatán minden porcikámmal ellenkeztem, de a szívem mélyén tudtam, hogy ez a helyes és egyetlen döntés. A szétköltözés óta a gyerekeket felváltva neveljük.

Novemberben éreztem először úgy, hogy talán megismerkednék valakivel. Ekkor regisztráltam az Elittársra és néhány napon belül elkezdtem beszélgetni egy lánnyal. Néhány randiig jutottunk el, de sajnos kiderült, hogy nem fognak működni köztünk a dolgok. Ez kicsit visszavett az optimizmusomból és úgy gondoltam nem nekem való ez az ismerkedési forma. Töröltettem a regisztrációmat.

Egy hónap elteltével máshogy kezdtem látni a dolgokat és erőt vettem magamon, hogy újra regisztráljak. Ekkor kezdődött el a tündérmesénk, amit most elmesélek nektek is.

A regisztráció után néhány nappal, böngésztem az adatlap látogatóimat és olvasgattam az adatlapjukat. Több esetben már a fogalmazás alapján kizártam az illetőt a számomra érdekes lányok köréből. Kati adatlapja viszont megfogott. Nem volt túl bőbeszédű, de amit leírt az nagyon szimpatikus volt. Neki is három hasonló korú gyermeke van, akiket egyedül nevel. Én nagyon családcentrikus vagyok és imádom a gyerekeket, így ez a tény egyáltalán nem zavart, sőt...

Néhány bejegyzésénél rákattintottam a tetszik gombra. Talán még aznap Ő is rákattintott az én egyik vagy talán több bejegyzésemre is. Utólag kiderült, hogy ehhez a bátorítást részben a húgától kapta, így ezt ez úton is nagyon köszönöm neki. :) Írtam neki, hogy lenne-e kedve folytatni a beszélgetést. Azt válaszolta, hogy nagyon szívesen. Aznap este kezdtünk bele a beszélgetéseinkbe. Minden nap több órát beszélgettünk, illetve az igazság az, hogy a mai napig is több órát beszélgetünk online, ha személyesen nem tudunk találkozni.

A kezdeti baráti beszélgetések elkezdtek átalakulni. Azt vettem észre, hogy sokszor napközben is az eszembe jut és sokszor napközben is beszéltünk erről-arról. Egy idő után a legfontosabb esemény a napomban az volt, hogy készülődök az esti beszélgetésekhez. Nagyjából 30 nap telt el, amikor megkérdeztem, hogy lenne-e kedve személyesen is találkozni. Már korábban is terveztem, hogy találkozzunk, de az igazság az, hogy bátorságot kellett gyűjtenem hozzá.

Megbeszéltük a randi napját. Egy belvárosi kávéházas beszélgetést terveztünk. Érte mentem autóval, az ablakban várt és integetett, amikor megérkeztem. Ez volt az első pillanat, amikor élőben láthattam. Már akkor nagyon megtetszett. Láttam, hogy mennyire várt rám és mennyire örül, hogy találkozunk. Az első randink hosszan az éjszakába nyúlt. 8 órát voltunk együtt. Kávéztunk, felültünk az Erzsébet téri óriáskerékre (még épp időben, mert nem sokkal később lebontották), sokat sétáltunk és beszélgettünk. Amikor hazavittem, éreztem, hogy kölcsönös a szimpátia, de azért megkérdeztem, hogy találkozunk-e még? A válasz igen volt. A szájára adott puszival és sok-sok pozitív érzéssel búcsúztam el tőle.

Minden porcikájában az volt, akire a szívem mélyén vágytam

Másnap úgy éreztem, hogy minél előbb újra találkozni szeretnék vele és azt találtam ki, hogy a következő randink helyszíne lehetne a Csodák Palotája. Tudtam, hogy egyszer szeretne úgy elmenni, hogy nincsenek ott a gyerekek. Be kell, hogy valljam és is szeretem volna elmenni már oda gyerekek nélkül is. A második randink már teljesen más mélységű volt. Megtörtént az első és a következő 100 csókunk. :) A Csodák Palotája után, beültünk egy kávézóba. Először egymással szembe, de nem sokkal később egymás mellé. Hozzám bújt és éreztem, hogy Ő az igazi. Minden porcikájában az volt, akire a szívem mélyén vágytam. Tetszett, ahogy erővel visszaölelt, tetszett, ahogy rám nézett, tetszett, ahogy csókolt, tetszett, ahogy beszélt.

A mellékelt gyertyás kép az első közös hétvégénken készült. Együtt főztünk egy finom vacsorát. A vacsora után, amíg Kati a fürdőszobában volt, gyorsan elkészítettem ezt a kis meglepetést neki. Nagyon izgultam, hogy sikerül-e minden gyertyát meggyújtani, de sikerült.

Azóta már találkoztak a gyerekeink is egymással. Mind a kettőnknek nagyon nyitott és kedves gyerekei vannak és hamar összebarátkoztak. A lányom már többször kérdezte: „Apa, ha a Katival egyszer összeházasodtok, akkor majd Anyának szólítsam?”

Sok-sok randi és élmény vár még ránk és őszintén remélem, hogy ez a csodálatos lány egyszer a feleségem lesz. :)

Végül, de nem utolsó sorban szeretném nagyon megköszönni az ELITTÁRS csapatának a lehetőséget, hiszen nélkülük ez a tündérmese nem lenne valóság.

Mindenkinek sok sikert kívánok a társkeresésben.